Westernlovaglás a Csallóközben

Idén már harmadszor lehettek cowboyfilmekbe illő jelenetek szemtanúi azok, akik szeptember elején kilátogattak Nyékvárkony határába, ahol harmadik alkalommal rendezték meg a Western Vándorkupát. A verseny megálmodója és szervezője Kiss Péter, aki hagyományteremtő szándékkal hívta életre a westernlovaglást a Csallóközben. Hobbiból szenvedély Péter asztalosként tette le a névjegyét a régióban, de mint mondja, a gyalupad mellett, a bútorlapok csiszolása közben rengeteget gondol a lovaira, és a mára már szenvedélyévé vált westernlovaglásra. A lovak iránti vonzalmát saját bevallása szerint a nagyapjától örökölte, és huszonkét éves volt, amikor az első saját hátasát, Dénát megvásárolta.

„Vele kezdtem el a westernlovaglást, hobbiból. Aztán ez a kedvtelés az életem szerves részévé vált. 2014-ben vettem részt az első versenyemen a dunatőkési Czajlik ranchon”

– emlékszik vissza a kezdetekre Péter. Amióta versenyekre jár, azóta nem elégszik meg csupán a hobbilovaglással, hanem heti két-három alkalommal nyeregbe pattan, hogy magát és lovát is felkészítse a futamra. [caption id="attachment_21375" align="alignnone" width="1100"] Fekete Nándor felvételei[/caption] „A westernlovaglásban a gyorsaságon van a hangsúly, ennek alapja pedig a nyugodalom. Minél jobban le tudod nyugtatni a lovat, annál jobban érzed minden rezdülését, ezáltal könnyebb vele az együttműködés. A kezünkkel mi csak rásegítünk a mozdulatokra, valójában a testünkkel, a csípőnkkel irányítjuk a lovat” – avat be a részletekbe. Tavasztól őszig A tavaszi-nyári időszak a legsűrűbb Péterék számára, mert ekkor van a legtöbb lovasverseny. Ilyenkor szinte kéthetente megmérettetik magukat. Egyelőre négyen neveznek be a viadalokra, Péter mellett Fekete Aida és Molnár Alica, de Péter hétéves kisfiát, Bencét is magával viszi minden alkalommal, aki egy póni hátán mutatja be az édesapjától tanultakat. „A nyékvárkonyi lovas barátaimmal, Farkas Sándorral és Csaplár Józsi bácsival alapítottuk meg a helyi lovasklubot. A kezdetekkor a két lány még nem volt klubtag, de ahogy telt az idő, úgy nőtt az érdeklődés. Felvetettem, mi lenne, ha rendeznénk mi is egy gyorsasági westernlovasversenyt itt, a falu határában, az arénában, s most ott tartunk, hogy az idei volt a harmadik általunk szervezett viadal” – mondja Péter, aki nagy gondot fordít a pálya talajának karbantartására is. „Ha kell, feltöltöm homokkal, mert fontos, hogy kellő lazaságú legyen a talaj”.

A törődés és az elszántság beérni látszik, mert a nyékvárkonyi westernlovaglásra kilátogatók száma évről évre nő.

 

„Első alkalommal harminckét lovas nevezett be a versenybe, tavaly harmincöten voltak, idén pedig ötvenegyen. Szinte nem fértek el az út mentén parkoló autók, de ezek valójában édes gondok” – teszi hozzá elégedett mosollyal a főszervező. Miből is áll a verseny? A rendezvény megálmodóinak szándéka, hogy a Csallóközben egyedüliként bemutassák a közönségnek a western lovassportot.

„Lehetőséget nyújtunk a gyerekeknek, hogy lovagolhassanak, lovaskocsikázzanak,

 

és hogy megismerjék a lovakat testközelből. Manapság sajnos egyre inkább mozgásszegény világot élünk, így célunk, hogy az emberek, köztük minél több gyermek, a szabadban töltsenek egy napot és lóra üljenek” – fogalmaz Péter.

A szeptember 8-án megrendezett Western Vándorkupa szigorú szabályok szerint folyt.

 

A regisztráció, majd az ünnepi bevonulás után a versenyzők két versenyszámban – gyorsasági szlalomban és hordókerülésben méretik meg magukat póni, junior, nyílt és profi kategóriában. Kétszeri próbálkozása van a versenyzőknek a pálya teljesítésére, a végén a jobb idő számít. A sebességet lézeres időmérő segítségével mérik.

A próbatétel kiértékeléssel és díjkiosztóval zárul.

 

„Ez tulajdonképpen egyfajta adrenalinsport, ahol elengedhetetlen a bizalom és az összhang a ló és lovasa között. Tudni kell azt is, hogy a ló-lovas párosnak nagyon sok munkája van abban, míg egy ilyen versenyen el tudnak indulni” – mondja. Családi támogatás A két versenyszám közötti átállás alatt sem unatkozott a közönség, ugyanis egész napos programokkal várták a felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Kézműves termékek vására, szalmavár, matatófal, hajfonás, arcfestés, állatsimogató, lovaskocsikázás és lovaglási lehetőség is volt.

„Egyre több megkeresést kapok, hogy lehetne-e nálam lovagolni.

Sajnos a western lovasnapon kívül erre még nincs lehetőség, mert továbbra is asztalosként keresem a kenyerem, és csak a munkám elvégzése után jut időm a lovaglásra. Viszont a nyékvárkonyi lovasklub tagjai a falu programjaiban is tevékenyen részt vesznek, hiszen a hagyományos Mikulás-ünnepség és a gyereknap sincs lovagoltatás és lovaskocsikázás nélkül. Huszárruhában pedig jelen vagyunk a nemzeti ünnepeinken is” – közli a klub alapítója, akinek saját bevallása szerint nagy szerencséje, hogy a felesége is aktívan bekapcsolódik a rendezvényekbe és a versenyre való felkészülésbe.

„Én ugyan egyedüli kakukktojásként nem ülök fel a lóra, de nagyon szeretem őket,

 

a lovassport pedig ugyanúgy része az életemnek, ahogy a férjemnek és a gyermekeinknek” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Mónika. Apáról fiúra Azt már szintén ő teszi hozzá, hogy a lovaknak köszönhetően két gyermeke még nem ismeri a mobiltelefonok és a táblagépek világát, s reméli, hogy ez sokáig így is marad. „Bence fiunk hamarosan új lovat kap, mert Manci, a versenypóni már harmincéves. A fiamra a versenyszellem a jellemző, míg kislányunkban, Lizában ott az igazi lóimádat. Petinek elég csak annyit mondania, hogy megy megetetni a lovakat, és ő már ott is terem mellette, hogy vele tartson. Ha versenyre megyünk velük, egész nap eljátszanak a pálya szélén, nem pedig a kütyüjüket nyomkodják, mint általában a velük egykorú kisgyerekek, és ezt nagyon jó dolognak tartom” – jegyzi meg az anyuka. Azt is megtudjuk, hogy

a család bakancslistáján szerepel egy texasi kirándulás, amely során a western őshazájában, igazi profiktól leshetnék el a műfaj titkait.

 

Kiss Péter hosszútávú célja viszont az, hogy gyökeret verjen a westernlovaglás a régióban, és minél több gyermek átélje a lovaglás örömét. „A klubalapításkor az volt a célunk, hogy a hozzánk hasonló módon gondolkodó környékbeli lovasokat összefogjuk, s ha ez sikerül és teremtünk egy jó közösséget, már megérte” – zárja a beszélgetést a nyékvárkonyi westernlovas.